Megelőzhető és kordában tartható a babáknál az ekcéma
2011. október 08. - Baba-mama
Apró, vörös kiütés - viszket, sokasodik, kiszárad. Pici dudorok mint hívatlan telepesek lepik el a baba bőrét, a szülők legnagyobb rémületére.
Az ekcéma, orvosi nevén atópiás dermatitisz sok baba és család életét nehezíti meg. Kevesen tudják azonban, hogy egyrészt az arra hajlamos családoknál is van lehetőség a betegség megelőzésére, másrészt, ha már mégis kialakult, megfelelő kezeléssel kordában tarthatjuk a betegséget. A kulcs az allergén korai felismerésében és kizárásában rejlik, ezért is fontos a kezdetektől odafigyelni a baba táplálására.
Az európai gyerekek nyolc-tíz százaléka lehet ekcémás. A tünetek az esetek túlnyomó többségében már az első életévben megjelennek, körülbelül 30 százalékban pedig 5 évesnél fiatalabb gyereknél tapasztalhatók.
A megelőzés kulcsa az, hogy minél korábban felismerjék és kezeljék, kizárják a betegséget. Ezért is figyelni kell a baba táplálására.
Hat hónapos korig kizárólagos anyatejes táplálás javasolt, hiszen az immunrendszer felépítésében a szoptatás nélkülözhetetlen szerepet játszik.
A tehéntej bevezetését legalább egy-, de javasolt akár hároméves korig is kitolni. Minél később találkozik a baba erős allergénekkel, annál kisebb eséllyel alakul ki allergiás reakció. Mit tehet a szülő, ha kisbabája ekcémás?
A legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb megtaláljuk a kiváltó okot, és azt kiiktassuk a baba életéből, étrendjéből. Az első két életévben az esetek mintegy felében az élelmiszerallergia a felelős az ekcéma kialakulásáért.
Ha elhanyagolja a szülő a babáknál az ekcémát, akkor könnyen lehet, hogy az tartós allergiává, majd asztmává alakul át, amitől ne, vagy csak nehezen lehet szabadulni.
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Egy kis tupír egyszerűen
Hullámok mestere
Nina Ricci
További cikkek
Összhangban a babával
A várandósság időszakát legjobb derűsen, nyugodtan átélni. »
Mit fogyasszon a kismama?
Örökzöld téma: mennyit egyen a várandós asszony? Régi tévedés, hogy kettő helyett kell tömnie magát. »
Oltást kapni várandósan?
Az élő vírusos vakcinák veszélyesek lehetnek a magzatra. »
A kisbabának is egészséges a téli séta
A jó levegőn történő rendszeres mozgás az egészség alapja - a rendszeres napi séták hűvös időben sem maradhatnak el! »
Megelőzhetők a mozgásszervi betegségek
A mozgásszervi betegségek minden korosztályban súlyos gondot jelentenek. »
Gyermekünk egész életére kihat majd a babamasszázs
Minden érintés, masszírozás, simogatás feszültségoldó. »
Mikor mit vegyünk a terhesség ideje alatt?
A baba érkezése felforgatja a mindennapi életünket, így folyamatosan készülnünk kell, beszerezni mindent, amire szüksége lehet. »
Mit üzen a baba? Ha kalimpál, fáj a hasa
Feltételezzük, hogy minden mama érti, mint mond a kisbabája. »
Segítség, sír a baba! 5 tanács mit tegyünk
Az első három-hat hónapban a babák háromnegyede bizonyos napszakban jóval nyugtalanabb, sírósabb. »
Kismamáknak ennivaló, magzatnak létszükséglet
A kalcium, a króm, a kobalt, a jód, a vas, a magnézium, a mangán, a réz, a szelén és a cink nélkülözhetetlen a szervezet számára. »
Hogy érzi magát odabent?
A modern képalkotó eljárások az anya testében fejlődő magzatról adnak pontos képet. »
Nem csak lelki oka lehet az éjjeli bepisilésnek
Nemzetközi adatok szerint a 5-14 éves korosztály több mint hetven százaléka szenved az éjszakai ágyba vizeléstől (enuresis). »
Újabb szívtipró hódít a neten! Megőrülnek érte a nők
Nem a félmeztelen fotók fognak először beugrani, ha James Franco nevét meghalljuk, pedig egy ilyen sorozatot is szívesen megnéznénk.
A boldogság gyilkosa
Ma a legtöbb esetben mindkét szülő dolgozik.
Így védd a kezed a hidegben! 4 hasznos ápolási tanács
A hideg téli napokon fontos a kéz védelme, hiszen a bőr kipirosodhat, kirepedezhet.
Több könnyedséget előjáték előtt
A görög mitológia szerint a nő szenvedélye kilencszer erősebb, mint a férfié, és kilencszer nagyobb az étvágya is.
Borzalmasan eltorzult a színésznő arca - kínos fotók
Tegnap délután kellemetlen fotók kerültek nyilvánosságra Sarah Jessica Parker-ről.
2012-es téli kötött pulóver divat: vastag fonalból a trend - fotók
A tél elengedhetetlen ruhadarabja a kötött pulóver, kardigán vagy akár hosszú ruha is.
Orgazmushazugság: Én aztán bármikor elmegyek!
Ki dől be annak, hogy az orgazmus számunkra nem olyan fontos, a lényeg, hogy szeressük egymást? Valószínűleg senki, és nem is kell, ez hazugság.
Két különleges tokány recept a tavasz friss leheletével
Tokányt készíthetünk sertéssel, zöldséggel, csirkével, ki mit szeret.
Egészséges, ízletes májételek - 3 különleges recept
Sertés-, borjú- csirkemáj.
12 csillagjegy tizenkét reakciója az érzelmi játszmákban
Sok ember vagy nem tudja, hogyan kell kérni, vagy nem meri kérni mindazt, amire vágyik.
Önmegvalósulás a hétköznapokban
Naponta adódnak olyan helyzetek, amelyek során mindenkinek a jogaiért kell harcolnia, vagy azért, hogy figyelemmel legyenek rá.
2012-es rövid haj trendek: vigyázz, téged is megfertőzhet! - fotók